A PICKUP SPECIALISTA
0
Még keményebb gyémánt
Az L200 régóta küzd, hogy megtalálja igazi arcát. Az előző generáció elég megosztó volt, mert bár igen előremutató dizájn volt, de nem elég férfias a vásárlók többségének. Most húztak egy erőset, és átszabták a jelenlegi L200 arcát, 4 centit nőtt felfelé, pedig még csak alig 3 éves a modell. Persze valójában az történt, hogy a jelenlegi Mitsubishi-arculatot kapta meg, de ez igen jót tett neki.
Terepre alkalmas teherautóként a dizájn felvet pár kérdést, például hogy az index/ködlámpa kombót tartalmazó szép nagy elem vajon mennyire fogja begyűjteni a felcsapódó kavicsokat. A bemutató rögtön ezzel veszélyeztetett, mert a Badacsonyból induló konvoj a györöki körforgalomnál jobbra fordulva egy hangulatos erdei úton haladt tovább. Ezt egyébként ne próbálják ki, igen sokba kerülhet. Még engedéllyel is csak szigorú feltételekkel lehetett ott haladni. Az út hangulatos, viszont az öt pickupból, felvezető és követő autóból álló csapat alatt úgy porzott, hogy szó szerint az orrunkig se láttunk, a biztonság kedvéért felkapcsolt ködzáróval araszoltunk a nemzeti park útjain. Mivel a platón semmiféle teher nem volt, pont jól jött, hogy szinte mindegyik autó telekocsi jelleggel ment, a pogácsán hizlalt újságírók leterhelték kicsit, és nem is pattogott túlságosan. Mivel, mint minden európai pickup, ez is 1 tonna körüli terhelhetőségre van méretezve, nem olyan meglepő, hogy üresen pattog a hátsó laprugós tudómű. Amit amúgy kicsit átterveztek (gondolom, felhasználói javaslatra), így erősebb lett, és plusz egy rugólappal is megtoldották.
Szintén hasonló visszajelzés eredménye lehet, hogy az első fékek új, nagyobb féktárcsát és kétdugattyús fékeket kaptak. Itt mondjuk sajnálatos, hogy se teher, se vontatmány nem volt, úgy azért izgalmasabb lett volna egy fékezés. Az autó a magasabb felszereltségeknél megkapta a ma szokásos személyautós biztonsági extrákat, mint a koccanáselkerülő rendszer vagy a gyalogosérzékelős automata fék, meg persze a lassan sztenderdként mindenhova bekerülő 360 fokos kamera, vagy az automata távfény. Aki pedig a terepen használná néha, segíthet a kapcsolható hátsó difi és az négyállású (kő, sár/hó, homok, szikla) offroad kapcsoló, ami az ESP-vel igyekszik az a sofőr által kitalált útvonalon tartani az autót. Az első ponton, egy Gyenesdiás feletti elhagyott kőbányában mindjárt ki is próbálhattuk, mit tudnak terepen: volt minden, oldaldőlés, homok, átlózás, kb. bármi, amit az erdőszéli földutakon szembe jöhet. Én egy kézi váltós modellel mentem, szépen átment minden akadályon. Gyakorlatilag a többségén egyes felező alapjárattal felhúzta magát, persze komolyabb akadályoknál a gázra kellett lépni, és emlékezni a fő szabályra: hogy sose vegyünk el.
A szervezőknek talán kicsit öröm, hogy száraz időszak volt, sárban azért ezekkel a kvázi utcai gumikkal lehet, hogy hívni kellett volna a helyi traktorost. Na meg azért sose felejtsük el, ezek nem terepjárók, hanem inkább jó terepjáró képességű teherautók. Ez számszerűleg elöl 30, hátul 22 fokot jelent terepszögileg, míg oldalvást 45 fokig merészkedhetünk, csak ezután érintjük rosszabb esetben a tükörrel a földet. A beltér nem sokat változott, itt-ott bekerült egy kis puha bőr, fűtött kormány, miegymás. Ami számomra hasznos, és sok mai autóban hiányolom, a sok USB port. Manapság azért gyakran van szükség a menet közbeni töltésre, így nem árt, ha nem csak a pendrive-om tudom bedugni. Az L200 itt nem vallott szégyent, még a hátsó utasok is kaptak két csatlakozót. Az elsők meg bónusznak egy HDMI dugót, amit nem igazán tudtunk hova tenni, bár láttunk már ilyet.
Hátul utazni nem volt fájdalmas, az hátsó sor előre dönthető háttámlája mögé pedig laposabb dolgokat (pl elakadásjelző háromszög) rejthetünk. Viszont munkára/szállításra használni a második sort korlátozottan lehet, mert a padot nem lehet felhajtani, így csak a sérülékeny műbőrre tudunk pakolni. A motort nem variálták túl, egyféle van (ez egyébként kezd trend lenni a pickupok között) 2,2 literes dízel 150 lóerővel és 400 Nm-rel. Ha abból indulok ki, hogy az esetek nagy többségében az Isuzu D-max (ezzel elég nagy tapasztalatom van) 160 lóerő körüli, de “csak” 360 Nm-es nyomatékú motorja is bőven elég mindenféle vontatásra, szállításra, akkor gyanítom, az L200 se lesz olyan rossz, akár hosszú távon sem.
Az L200-ról készült hírblokk forrása a www.totalcar.hu
Alpha
Carryboy
EGR
Maxliner
Sigma
Road Ranger
Ironman4x4
Misutonida
Tessera4x4
Rólunk
Dokumentumtár
Outlet
Á.SZ.F
Szállítási feltételek
Adatkezelési tájékoztató
A webshop oldalain található képek, illetve leírások folyamatos fejlesztés alatt állnak. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy eltérő időben másképp jelennek meg. A képen szereplő autók, illetve termékek megjelenése nagyban függ a böngészésre használt eszköz kijelzőjének megjelenési beállításaitól, továbbá az adott gyártó által rendelkezésünkre bocsájtott képektől és azok minőségétől. A honlapon szereplő árak és képek, továbbá a termékek előzetes bejelentés nélküli változtatás jogát a gyártók és a Maxliner Hungary Kft is fenntartja! Az eltérésekért a Maxliner Hungary Kft. nem vállal felelősséget, viszont a legjob tudása és lehetőségei szerint kezeli azt. További információ ügyfélszolgálatunkon! Minden jog fenntartva!